Általános óvintézkedések a védekezés második szakaszában

(kivonat a https://koronavírus.gov.hu/korlátozások oldalról)

A védekezés első szakaszában a járvány berobbanásának elkerülése volt a cél. A védekezés első szakasza sikeresen lezárult, ami a különleges jogrendben hozott döntések mellett a magyar emberek együttműködésének, szabálykövető magatartásának is köszönhető. A különleges jogrend – veszélyhelyzet – 2020. június 20-án megszűnhet, ha az Országgyűlés elfogadja az arról szóló törvényjavaslatot.

A járványveszély azonban nem szűnt meg, ezért továbbra is fontos a felelősségteljes magatartás és a hatályos védelmi intézkedések betartása!

  • Az egész országban érvényes, hogy az egy háztartásban élők kivételével mindenki köteles a másik embertől lehetőleg 1,5 méteres védőtávolságot tartani.
  • Valamennyi üzlet kinyithat és látogatható.
  • Az üzletben történő vásárlás, illetve a tömegközlekedési eszközökön való tartózkodás során a szájat és az orrot eltakaró eszköz (például orvosi maszk, sál, kendő) viselése továbbra is kötelező
  • A védőtávolság megtartása mellett a közterületek, a parkok és a szabadtéri játszóterek látogathatóak.
  • A 65 éven felüliek továbbra is 9 és 12 óra között látogathatják az élelmiszerüzleteket, a drogériákat és a gyógyszertárakat, a 65 éven aluliak pedig az ezen kívüli időszakban.
  • A szolgáltatások bárki által szabadon igénybe vehetők, a szolgáltatást nyújtó üzletek szintén nyitva tarthatnak korlátozás nélkül.
  • A tömegrendezvények megtartása továbbra sem engedélyezett. Az autós koncertek azonban megtarthatóak.
  • Május 28-tól látogathatóak a szabadtéri kulturális és sportrendezvények ( pl. szabadtéri színház, mozi, cirkusz, kiállítás, irodalmi rendezvény)  a járványügyi szabályok betartása mellett. A szabadtéri rendezvény helyszínén való tartózkodás megengedett, amennyiben a rendezvény szervezője biztosítja a járvány miatti óvintézkedéseket. 
  • A strandok, szabadtéri fürdők nyitva tarthatnak. A zárttéri uszodák, gyógy – és termálfürdők újranyitása a veszélyhelyzet megszűnése után várható
  • A szabadtéri múzeumok és az állatkertek, valamint a nemzeti parkok szabadtéri bemutató létesítményei kinyithatnak.
  • A színházak, múzeumok, mozik nyitása szintén a veszélyhelyzet megszűnése után várható.
  • Istentiszteletek megtarthatóak, polgári házasságkötés és temetés szintén a védőtávolság betartásával megtarthatóak. A 200 fő alatti családi rendezvények, lakodalmak vidéken június 1-től, Budapesten 2020. június 15-től tarthatók meg.
  • Május 29-től vidékhez hasonlóan a fővárosi vendéglátóhelyek – így különösen az éttermek, kávézók, cukrászdák, büfék, presszók – belső, zárt részében való a tartózkodás, vagyis a megrendelt étel és ital elfogyasztása megengedett. Azonban az asztaltársaságok közötti 1,5 méteres védőtávolság betartása itt is kötelező és az ott dolgozók kötelesek a szájat és az orrot eltakaró eszközt viselni.
  • A vidéki szálláshelyek mellett, május 29-től a fővárosi szálláshelyek is fogadhatnak vendégeket. A szálláshelyen üzemeltetett vendéglátó helyiségekre a vendéglátó üzletekre vonatkozó szabályok irányadóak. A vidéki óvodák és bölcsődék május 25-től nyitottak meg, a budapestiek június 2-től nyithatnak meg. Az iskolákban a tanév végig marad a digitális tanrend.
  • Az egyetemek nyitva lehetnek, de erről mindenhol a felsőoktatási intézmény vezetője jogosult dönteni. A felsőoktatási intézmények kollégiumainak látogatása továbbra is tilos.
  • Részlegesen feloldásra került az idősotthonok és más szociális ellátást nyújtó intézmények látogatási tilalma, fenntartva a maximális biztonságot. Ezáltal már látogathatóak azok a szociális intézményekben élők, akik nincsenek elkülönítve koronavírus-fertőzés miatt.
  • A kórházakra érvényes látogatási tilalom továbbra is érvényben marad.

A rendőrség jogosult fellépni, ha valaki nem tartja be az általános szabályokat (például nem tart kellő védőtávolságot), ugyanakkor nem a szabálysértés szankcionálása a cél, hanem az önkéntes jogkövetés!