Általános tudnivalók a járványügyi helyzetről és intézkedésekről


(a https://koronavírus.gov.hu/korlátozások oldalról)

Június 18-án megszűnt a veszélyhelyzet, de életbe lépett a járványügyi készültség. A veszélyhelyzet megszüntetését az tette lehetővé, hogy sikeres volt a járvány elleni védekezés első szakasza. Más országokkal ellentétben el tudtuk kerülni a tömeges megbetegedéseket és a több ezres haláleseteket.

A sikeres védekezés annak is köszönhető, hogy a különleges jogrend adta lehetőséggel élve a kormány és az Operatív Törzs időben, gyorsan és jó döntéseket hozott, a magyar emberek pedig együttműködőek voltak, betartották a szabályokat és az ajánlásokat. A járvány első szakasza lecsengőben van, fokozatosan csökken az új fertőzöttek és az aktív fertőzöttek száma is. Ugyanakkor a járványveszély nem szűnt meg, sok országban továbbra is nő a fertőzések száma, így a járványügyi készültség fenntartására és néhány alapvető védelmi intézkedésre továbbra is szükség van. Továbbra is fontos, hogy figyeljünk egymásra, a kézmosásra, és ha valaki a koronavírus-fertőzés tüneteit észleli magán, akkor hívja háziorvosát. A vírus külföldről történő behurcolásának veszélye miatt július 15-én bizonyos országokat érintően beutazási korlátozások léptek életbe. Az országos tisztifőorvos meghatározta és hetente felülvizsgálja a zöld, sárga, piros besorolású országokat.

  • A 65 év felettiek külön délelőtti vásárlási sávja megszűnt. Az élelmiszerüzletek, patikák, drogériák a megszokott rendben fogadhatják a vásárlókat.
  • A maszk viselése továbbra is kötelező az üzletekben, illetve a tömegközlekedési eszközökön. A maszkot helyettesítheti a szájat és az orrot eltakaró sál, vagy kendő is.
  • A vendéglátó üzlet benti részeiben – ahol a vendégek is tartózkodnak – a dolgozóknak maszkban, vagy maszkot helyettesítő eszközben kell lenniük.
  • Az üzletek, vendéglátóhelyek, szálláshelyek, mozik, színházak, uszodák, fürdők stb. korlátozás nélkül nyitva lehetnek.
  • 500 fő feletti zenés, táncos rendezvény továbbra sem tartható.
  • Újraindultak az egészségügyi ellátások.
  • Már látogathatóak azok a szociális intézményekben (pl. idősotthonokban) élők, akik nincsenek elkülönítve koronavírus-fertőzés miatt.
  • A kórházakban sincs már érvényben a látogatási tilalom, az csak a koronavírus-fertőzéssel érintett osztályokon marad életben.
  • Több a magyar családokat és a gazdaság talpra állását segítő átmeneti intézkedés életben marad. Pl. az év végéig életben marad a hitelmoratórium.
  • A járványügyi készültség alatt is működik az Operatív Törzs, és szükség esetén járványügyi bevetési egységet rendel ki oda, ahol a fertőzés felüti fejét.
  • Megszűnt az egészségügyi dolgozók, a rendvédelmi dolgozók, a katonák, a kormánytisztviselők utazási tilalma.
  • Ha valaki külföldre utazik, akkor javasoljuk, hogy tájékozódjon a konzuliszolgalat.kormany.hu honlapon a célországban aktuális járványügyi helyzetről és utazási korlátozásokról.
  • Beutazási korlátozások: A külföldi az országokat három – piros, sárga, zöld – kategóriába soroltuk. A sárgával és pirossal jelölt országokból való beutazás esetén, a határon belépőket szúrópróbaszerűen (közúton és repülőtéren is) egészségügyileg szűrik, testhőmérséklet-mérést végeznek náluk és kérdőívet kell kitölteniük, valamint hatósági házi karantént rendelnek el náluk a korábban megszokott módon.  A határellenőrzéssel kapcsolatos feladatokat a rendőrség végzi.  A hatósági házi karanténra kijelölt személy köteles otthonában maradni 14 napig és tünetek esetén háziorvosát értesíteni. Amennyiben valaki mentesülni szeretne a hatósági házi karantén alól, akkor PCR-tesztet végeztethet el, sárga jelölésű ország esetén már 1 db negatív, piros jelölésű ország esetén 2 db negatív PCR-teszt esetén oldható fel a karantén. Bővebben: https://koronavirus.gov.hu/cikkek/zold-sarga-piros-besorolasu-orszagokkal-kapcsolatos-szabalyok

Tisztelt Papkeszi lakosok!

Településünkön a COVID-19 veszélyhelyzet ideje alatt fertőzött személy nem volt, a település lakossága betartotta a központi és helyi szabályokat. Felelősségteljes magatartásukat ezúton is megköszönöm és kérem, hogy a járványügyi készültség alatt is fokozottan figyeljenek a higiénés követelmények betartására, kísérjék figyelemmel és – az újrafertőződés elkerülése érdekében – tartsák be a védelmi intézkedéseket!

Településünkön a nyári rendezvények – falunap, minifeszt – elmaradnak.

A papkeszi művelődési ház és könyvtár hétfőn, szerdán és pénteken, a colori Vitéz Bartha Andor Művelődési Ház kedden és csütörtökön 8.00-16.00 óra között látogatható.

Papkeszi, 2020. július 17.

Tisztelettel:

Ráczkevi Lajos

polgármester